2017. május 25., csütörtök

LOOKFANTASTIC BEAUTY BOX - 2017. május


Nos, nekem ez a májusi Lookfantastic szépségdoboz valóban hozta azt az érzést amiért érdemes ilyen beauty box szolgáltatásra feliratkozni. Mert mindegyik zsákbamacska, ez biztos. Van ahol esetleg előre lehet tudni egy-két márkát, meg persze vannak spoilerek is néha, de igazán akkor szembesülsz a tartalmával amikor kézhez kapod. A meglepetés tehát garantált, ez az egyik tényező amiért szeretem az ilyen dobozokat. A másik, ami szintén fontos, hogy újdonságokat és olyan termékeket szeretnék kapni, amit talán magamtól nem is feltétlenül jutna eszembe megvenni, így viszont ki tudom próbálni. Kimozdít a komfortzónámból, hogy kísérletezzek olyan kozmetikumokkal, sminktermékekkel amik esetleg nem voltak eddig részei a megszokott rutinomnak. Hát ez a kiadás most valóban tartogatott számomra ilyen meglepetéseket.

A tematika most a ragyogás, ennek megfelelően állítottak össze bőr- és hajápoló valamint sminkterméket ebben a kiadásban.

A szokásos 4.000 Ft körüli áron kaptam a dobozt, köszönhetően az éves feliratkozásomnak, a dobozban szereplő dolgok értéke pedig megközelítően 20.000 Ft. A feliratkozásról bővebben egy korábbi posztban írtam ITT. Azóta az új feliratkozás díja pár Fonttal több, de a folyamat ugyanaz.


Szokás szerint járt mellé egy példány az aktuális angol ELLE magazinból és a Lookfantastic tájékoztató füzete is amiben bővebb infót lehet találni a boxban szereplő újdonságokról.


A doboz tartalma:


SYSTEM PROFESSIONAL LUXE OIL - 30 ml,teljes kiszerelés 
JAMES READ H2O GRADUAL TAN MIST - 30 ml, utazó méret
SCRUB LOVE COCONUT CRANBERRY BODY SCRUB - 100 gr, utazó méret
MELLOW BAKED EYESHADOW - teljes méret
REAL CHEMISTRY LUMINOUS 3-MINUTE PEEL - minta, 7 ml
NüFACE PREP N GLOW DUAL SIDED CLOTH - 1 db
GLOV HYDRO DEMAQUILLAGE QUICK TREAT- 1 db




Ez a kis apróság a GLOV szemfestékemosó kesztyűnek egy mini változata, ami valószínűleg tökéletes lesz a maradék tus vagy szempillafesték eltávolítására, illetve az esetleges hibák javítására. Ennek az a lényege hogy csupán víz hozzáadásával a speciális anyagból álló kesztyűvel elvileg nagyon hatékonyan eltávolítható a smink. 2-3 Font tkörül van az ára a Quick Treat változatnak, de ezt külön nem is nagyon lehet kapni, a nagy kesztyű ára 10 Font körül mozog.


Ezekről a SCRUB LOVE radírokról már olvastam és nagyon örülök hogy kipróbálhatom. Kókuszpelyhekkel radíroz, áfonya olajjal pedig táplálja a bőrt. Finomnak hangzik :) Azért egy alkalommal nem fogom elhasználni a tasakot, majd lezárom valamivel és többször is jó lesz. Ez az adag egyébként 13 Fontba került volna.


A NüFACE elsősorban az arckezelő készülékekről ismert, ők dobták piacra ezt a PREP-N-GLOW tisztító, hidratáló kendőt. Kétoldalú, az egyik oldal egy puha pamut, amivel a sminket lehet eltávolítani, és van egy gyengéd radírozó hatású oldala amivel tovább finomítja az arcbőrt. Hialuronsavat és antioxidánsokat is tartalmaz. Ebből egy doboz/20 db egyesével csomagolt kendő 19 Fontba kerül.


A REAL CHEMISTRY 3 perces bőrradírja elvileg kemikáliák és erősebb dörzsölő összetevők nélkül segít megszabadulni az elhalt hámsejtektől. Gyengéden be kell masszírozni a bőrbe és ezalatt enyhén megszilárdul, majd finoman le kell dörzsölni. ( kicsit hasonlít a Nuskin bőrradírjához ebből a szempontból ) - állítólag a felhasználók 99.5 %-a számolt be arról, hogy ugyanannyira hatékony vagy hatékonyabb mint a glikolsavas hámlasztás, mindez bőrirritáló összetevők nélkül. Hát, én mindenképp teszek vele egy próbát. A teljes kiszerelés ára 37 Font, szerintem soha nem venném meg annyiért így viszont használhatok 1-2 alkalommal egy ilyen méregdrága cuccot ami lehet hogy még jó is :)


Ez meg aztán tényleg micsoda már? A JAMES READ H2O GRADUAL TAN MIST egy amúgy színtelen önbarnító permet amit primerként és sminkfixálóként is lehet használni. Foltmentes és segít hidratálni a bőrt. Állítólag teljesen természetes, ragyogó enyhe napbarnított színt kölcsönöz. A szín mélységét lehet építeni, nyilván a termék adagolásától is függ. Rózsavíz tartalma miatt még anti-aging hatása is van. Hát erről biztosan fogok majd írni, jó pár helyen 5 csillagos értékelést kapott, meg érdekes és különleges is. A teljes kiszerelés 20 Font és a Lookfantastic oldalán pillanatnyilag elfogyott, szóval valóban nagy lehet körülötte a hype. 


Hogy a ragyogásból a haj se maradjon ki, belekerült egy hajápoló olaj is. A SYSTEM PROFESSIONAL LUXE OIL egy igazi elixír ami ápolja a töredezett, száraz hajat és belülről regenerálja a hajszálakat a speciális technológiának köszönhetően. Argán, mandula és jojoba olajat tartalmaz. Nedves hajra ápolóként és száraz hajra fényt adó finisként is használható. Ez a teljes kiszerelésű termék 15 Fontba kerül.


Végül egy sminktermék, egy gyönyörű MELLOW baked szemhéjpúder, szerencsére ez egy jól viselhető árnyalat. Az ára 6 Font lenne külön.


VÉLEMÉNY:

Szóval ez a doboz most tényleg tele volt igazi meglepetésekkel. Soha egyik márkától sem próbáltam még semmit, úgyhogy mindegyik abszolút újdonság számomra. A megszokásból is kimozdít, mert eszem ágában sem lett volna megvenni egy ilyen önbarnító permetet vagy egy sminklemosó kesztyűfélét, de mindegyik ígéretesnek tűnik. A bőrradírt szerintem imádni fogom, a szemhéjpúder alapvető kelléke lesz a napi smink rutinomnak, a hajolaj meg mindig jól jön. A sminkeltávolító kétoldalú kendő is elég érdekesnek hangzik, jó lesz kipróbálni de amúgy sosem fogom teljes áron megvenni, annyira azért ne lehet jó :)  A 3 perces bőrradírt pedig érdekes lesz összehasonlítani az eddig próbált bőrradírral ami nagyjából ilyesmi módszerrel távolítja el az elhalt hámréteget. Meglátjuk melyik jobb.

ITT tud feliratkozni akit érdekel

Most ráadásul olyan akció van, hogy minden új feliratkozás mellé egy nagyon szép MDM Flow rúzst adnak ajándékba ( egy kód beírása után az infót a fenti linken megtaláljátok  a Free Gift felirat alatt)

Tulajdonképpen fáj a szívem, hogy már korábban előfizettem a Lookfantastic Beauty Boxra és nem lehetek új feliratkozó...:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...