2014. november 27., csütörtök

Az eddigi legjobb korrektorom - Artdeco Perfect Teint Concealer


Egészen sokáig egy szintén jó Beyu korrektort használtam, de aztán rátaláltam erre, és ez lett a nagy kedvencem. Az Artdeco ecsetes korrektorai közül az 5-ös árnyalatot ( Refreshing natural) választottam, számomra ez a legjobban passzoló szín. Elsősorban a szem alatti terület tökéletesítésére használom. Sötét karikáim szerencsére nincsenek, de jól láthatóan felébreszti, kinyitja a tekintetet. Az orromnál, a száj körüli mélyedéseknél és a szemöldököm alatt is használom, illetve ha épp nincs nálam szem primer akkor arra is tökéletes.


Nagyon elegáns kis darab. 


Praktikus, ecsetes megoldás, bár én kézzel, vagy külön ecsettel viszem fel. Az alját tekergetve tudjuk belőle kinyerni az anyagot, de jó vele vigyázni mert néha túl lehet tolni. Bevallom néha ezért is szoktam az arcom egyéb részein is használni, mert ha nem figyelek, akkor túl sok jön ki és azzal is kezdenem kell valamit :) Sokat tekerni igazából csak az első használatnál kell, utána már csak finoman.


Nagyon világosnak tűnik ugyan, de tökéletesen beolvad ez a szín. Krémes, finom, nem húzza, szárítja a bőrt és abszolút hosszan tartó, külön fixálás nélkül is. Ez egy könnyű, enyhe fedést nyújtó korrektor - ha valakinek erősebb fedésre van szüksége akkor nem biztos hogy ez a megfelelő. Nekem nagyon bevált, pont ilyesmit kerestem színre, állagra, hatásra - fontos volt hogy ne üljön bele a szem alatti kis mimikai ráncokba mert attól kiakadok :) Reggelenként az első lépés nálam az üde tekintetért!

Igaz, hogy egy kicsit húzós az ára, de mindenképpen újra fogom vásárolni, mert egyrészt ez az árnyalat egyszerűen tökéletes nekem, másrészt meg nagyon meg vagyok vele elégedve. Ez a harmadik korrektor amit használok és határozottan a legjobb eddig. Ráadásul a másik kettő pillanatok alatt elfogyott, ezt meg már egy jó ideje használom és még mindig van belőle. Azt hiszem kicsit gazdagabb, tartalmasabb az állaga és ezért kevesebb kell belőle.

Az Iparfüméria webáruházban vettem, 4.490 Ft-ért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...